Ötórai tea, „hatórai” kávé?

Sokan vallják, hogy késő délután már nem szabad kávézni, mert nem bírunk elaludni. Egy svájci-német tanulmány ennek járt utána, van-e tudományos alapja.
Valóban nem szabad kávézni késő délután?

Körülbelül 17 órára tehető az az időpont, ami után az emberek nagy része úgy dönt, hogy már nem iszik semmi koffeintartalmút – feltéve, ha éjszaka ki akarja pihenni magát. Valóban ébren tart bennünket a koffein, befolyásolja alvásunkat vagy ez csak egy „városi legenda”?

A tesztalanyok egyik felének napi két koffeintablettát kellett bevenni, a másik fele ugyanígy kétszer, placebót kapott. Mindkét esetben egyaránt ugyanolyan mélyen aludtak az alanyok, tehát gyakorlatilag nem befolyásolta a koffein az éberséget és a pihenést. Akkor mégis, miért mondjuk, hogy a koffein ébren tart? A megoldást az agyban kell keresni. A szürkeállományt valóban növeli, valamint az agyi idegsejteket is, de ez időleges. Amilyen gyorsan felpörget, olyan gyorsan ki is megy a hatása a kávénak vagy a koffeinnek. A mindennapi koffeinfogyasztás megváltoztatja a kognitív hardvereinket, de ennek vizsgálatára egy másik tanulmányt kellene készíteni.

Az, hogy ki mennyire tud (vagy nem tud ) aludni a koffeintől egyénileg is változó lehet. Mondhatnánk, hogy ennek is a genetika az oka. Az adenozin-receptoroktól függ, hogy egyes embereknél hogyan hat a koffein, mennyire zavarja az alvásukat. Van egy tolerancia a koffeinnel szemben, amit ha átlép, nem fog tudni kielégítően aludni. Azt viszont elmondhatjuk, hogy egy rendszeres kávéfogyasztónak kevésbé vannak alvási panaszai a kávétól, mint annak, aki csak alkalomadtán iszik.

Általában azért iszunk koffeintartalmú italokat – legyen az kávé, tea vagy energiaital -, hogy növeljük a testi vagy a szellemi hatékonyságot. Egy bizonyos mennyiségű kávét – egy-két erősebb vagy két-három gyengébb adag – nem tiltott. Általában a koffein lebomlásának felezési ideje - az az időtartam, ami alatt a testünk a koffein 50 százalékát kiüríti – körülbelül 3-6 óra.

A koffein elősegíti a gyomorsavtermelést a belekben, ezért serkenti az emésztést is. Akinek viszont érzékeny a gyomra, jobb, ha óvatos a kávéfogyasztással.

Egy csésze kávéban 50-130 milligramm koffein van. Egy feketeteában 20-30 milligramm. Az energiaitalokban 80 milligramm körüli. Az energiaital-fogyasztás jelenleg nagyon menő és nagy dózisú koffeint tartalmaznak, de csökkent reakciókészséghez vezetnek. Például autóvezetésnél ezt figyelembe kell venni.

Az is befolyásolhatja a koffein hatását, hogy szedünk-e valamilyen gyógyszert. Például az antidepresszáns gyógyszerek, a reumás panaszokra javallt gyógyszerek hatása megváltozhat a koffein jelenlétében. Ilyen esetben mindenképp kérjük ki kezelőorvosunk tanácsát.

Kapcsolódó cikkek

Valóban nem szabad kávézni késő délután?

Ötórai tea, „hatórai” kávé?

Sokan vallják, hogy késő délután már nem szabad kávézni, mert nem bírunk elaludni. Egy svájci-német tanulmány ennek járt utána, van-e tudományos alapja.

A világ legdrágább étterme

A világ legdrágább étterme

Nem, nem Budapest turistaéttermeiről beszélünk. Ez Ibizán található, és Sublimotion-nak hívják a világ legdrágább és legőrültebb éttermét.