Nyári otthonszépítés néhány lépésben

A nyár amellett, hogy a pihenés és a feltöltődés ideje, remek alkalmat biztosít ahhoz is, hogy kicsit felfrissítsük az otthonunkat.
Nyári otthonszépítés néhány lépésben

Napsütésben a világ is szebbnek látszik, érvényes ez a hangulatunkra, de sajnos a lakásunk felújításra váró részeire kevésbé. Nem kell csüggedni, inkább vágjunk bele, hiszen ilyenkor a munka is jobb hangulatban telik, ha esetleg mi magunk végeznénk a feladatokat. Amennyiben nem akarunk kontárkodni, de a szakemberek felkérésére is nehezen szánjuk rá magunkat, nézzük meg, miért jó ötlet a nyáron belekezdeni a felújításba.

Nagy előnye a nyári munkának, hogy amíg mondjuk a hozzáértők az ablakainkat cserélik, nem fagyunk jégkockára, mivel éjszaka sem esik le annyira a levegő hőmérséklete. Szintén pozitívum, hogy ugyan záporokkal érdemes számolni, de faggyal és napokig tartó nyirkos idővel nem nagyon szükséges, azaz a munka haladhat a kitűzött tervek szerint, és nem húzza ezeket keresztül egy elnyúló havazás sem. A konyha szétbombázása sem okoz válságos helyzetet, hiszen nyáron rengeteg a friss zöldség és gyümölcs, ráadásul ilyenkor az emberek többsége nem is nagyon kíván órás főzést igénylő nehéz ételeket.

Nem elhanyagolható, hogy a lakásunk felfrissítéshez esetenként új bútorok is szükségesek, nyáron pedig a legtöbb áruház kihagyhatatlan akciókat kínál. Érdemes az RS Bútor akciós kínálatát is átböngészni, ha eddig nem volt kedvünk az otthonszépítéshez, ettől biztosan megjön majd.

Lényeges pozitívuma a nyári átalakításnak, hogy amikor már az időnk nagy részét kénytelenek leszünk a négy fal között tölteni újra, akkor azt már a kicsinosított otthonunkban tesszük. Ősszel, télen élvezhetjük igazán, hogy nem kell akkor belekezdeni egy nagyobb munkába, amikor csak pihenéssel és kuckózással szeretnénk tölteni a szabadidőnket.

Ha nagyobb átalakításra nincs szükség, de kisebb változtatásokat eszközölnénk, akkor a falfestés, illetve a kiegészítők lecserélése, átalakítása is megoldást jelenthet. A festésnek is kedvez a meleg idő, így bátran vágjunk bele régi kedvenceink, egy-egy falfelület ráncfelvarrásába!


Kapcsolódó cikkek

Átformálja a teret, ha jól használjuk

Átformálja a teret, ha jól használjuk

A szőnyegek és a tértervezés művészete.

Modern kandallók a minimalista lakberendezésben

Modern kandallók a minimalista lakberendezésben

A minimalista lakberendezési stílusra jellemző a tisztaság, az egyszerűség és a letisztultság.

Zöld beruházások, amik óvják a Földet és a pénztárcát

Zöld beruházások, amik óvják a Földet és a pénztárcát

Pár apró lépés, és máris sokkal zöldebb lesz az otthonod.