Magyar kastélyok, melyeket érdemes megcsodálni

A világon számos kastély létezik, melyek turisták vonzó célpontjai lehetnek. Nem kell azonban messzire mennünk, sőt határainkat sem kell elhagynunk, hiszen Magyarországon is találhatóak igazán szép, különleges kastélyok, melyek akár filmben vagy mesében is szerepelhetnének.
Magyar kastélyok

Magyarország számos kincset rejt, ezt nem lehet eltitkolni. Gyönyörű tájak, kalandos kirándulóhelyek, híres városok ... a sort pedig még bőven lehetne folytatni. A történelmi kastélyokról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ezekből is akad bőven kis országunkban.

A turai Schossberger-kastély az egyik ilyen impozáns épületegyüttes. Története 1873-ra nyúlik vissza, ekkor indult meg ugyanis az felépítése egy turai családi birtokon. A kor legismertebb magyar építésze, Ybl Miklós tervei alapján a kastély 1883-ra készült el. Ma már a kissé romos, de még mindig gyönyörű épület fotózásoknak és filmforgatásoknak ad helyt.
2020. óta pedig Botaniq néven, kastélyhotelként működik.

Amely kastély viszont bármelyik nap meglátogatható, az többek között a Nádasladányban található Nádasdy-kastély. A Fejér megyében található gyönyörű épület az 1880-as évek elején épült át mai formájára. Gróf Nádasdy Ferenc Tudor stílusban építette át a kastélyt, amelyhez egy legenda is fűződik. E szerint a Nádasdy család segítette IV. Béla királyt, amikor a nádasban bujkált a tatárok elől, állítólag vadkacsával etették a rejtekhelyén. Ezzel magyarázzák a címerükben szereplő vadkacsás motívum eredetét.​ A kastély mindenesetre megőrizte pompás kinézetét, így bármikor megtekinthető a turisták számára.

1748-ban, barokk stílusban épült az a kastély, melyben ma akár aludhatunk is, ugyanis szállodaként üzemel. A Szirákon található Teleki-Dégenfeld-kastély festői épület ma akár esküvői helyszínként is szolgálhat, céges rendezvényeknek ad otthont, illetve szobáiban és lakosztályaiban egy kellemes hévégét is eltölthetünk. A Teleki család kastélya 1985-től tehát háromcsillagos hotelként várja vendégeit.

A székesfehérvári Bory-vár igen ismert a magyar emberek körében. A lenyűgöző kővár Bory Jenő szobrászművész és építészmérnök nevéhez fűződik, aki saját tervei és fantáziája alapján 40 nyáron keresztül építette a mesébe illő épületet. Tulajdonképpen ez inkább vár, mintsem kastély, szépsége és kialakítása okán viszont kastélynak is nevezhetnénk. A Bory-vár ma Bory Jenő leszármazottainak tulajdonában van, s az általuk létrehozott alapítvány segítségével tartják fent és működtetik, így az bármelyik nap meglátogatható.

Andrássy-kastélyból nem csak egy van Magyarországon. A Tóalmáson található látványos épület az egyik, mely az Andrássy család tulajdonában volt, akik ezt az otthonukat nyaralásra és vadászatok alkalmával használták. Ma már természetesen nem ilyen funkciót tölt be, volt már filmforgatás helyszíne, de ifjúsági táborok, bibliaiskola és konferenciaközpont is működik a kastélyban. A kastély legkülönlegesebb részei a korában divatos kialakítású, fémszerkezetű üvegház, illetve az előcsarnokban található íves, kétkarú falépcső, mely a Párizsi Opera lépcsőjének másolata.

Egy másik kastély, mely az Andrássy család birtokában volt, a tiszadobi Andrássy-kastély. Ez a pompás épület 1880 és 1885 között épült, tervezője pedig Meinig Arthur volt. A tervezőt gróf Andrássy Gyula arra inspirálta, hogy ötvözze a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit, és jelenjen meg a vajdahunyadi vár stílusa. A kastély körül angol- és franciakertet alakítottak ki, melyben a gyönyörű rózsalugasokat állítólag még Erzsébet királyné is megcsodálta. Ma különféle rendezvények helyszíne, természetesen esküvői fotózásokra is alkalmas, de tárlatvezetéssel akár körbe is járható, kívülről pedig bármikor megcsodálható.

Ezeken kívül természetesen még számos másik kastély is található Magyarországon, érdemes valamennyit kívül-belül személyesen is megcsodálni.

Kapcsolódó cikkek

Dominikai hotelek - egzotikus nyaralás 2023

Dominika

Érdemes bakancslistára tenni.

Nyaralás Tapolcán - Tapolca látnivalói - tapolcai programok

Tapolca

Mivel közel van, akár a Balaton fővárosa is lehetne.

Peppa-Park nyílik Németországban

Peppa-Park nyílik Németországban

Méghozzá Günzburgban, a LEGOLAND mellett.