Húsvét – szimbólumok és szokások

A tavasz és a húsvét szimbólumai
A húsvéti szimbólumok között megtalálhatók a gyertyák. Húsvétvasárnap sokan mennek templomba a világ minden táján. A hívő emberek ilyenkor gyertyát gyújtanak, ezzel is Jézus fényét szimbolizálva. Görögországban nem csak a gyertyagyújtás hagyomány, hanem a tűzijáték is.
A húsvéti ünnephez sok virág kapcsolódik. Hazánkban is készülnek asztaldíszek kosarakkal, benne tojásokkal, virágokkal, aranyesővel, barkával, tavaszi virágokkal, mint tulipán, orgona és jácint. Ezen az ünnepen az emberek nem csak az otthonaikat díszítik virágokkal, hanem a templomokat is ünnepi díszbe öltöztetik. Egyes országokban a fehér liliom számít kedvelt virágnak ezen az ünnepen, mint a tisztaság és a jóság jelképe. A keresztények úgy vélik, hogy ez a szépséges virág, Jézus tökéletességét testesíti meg.
Más országokban a szenvedélyvirág – passion flower – kapcsolódik össze húsvét ünnepével. A hívők meg vannak róla győződve, hogy a virág három porzója a szentháromságra – Atya, Fiú, Szentlélek – utal, míg a virág szirmai Jézus koronáját szimbolizálják.
Mit jelképez a húsvéti nyúl és bárány?
Egyes feltételezések szerint a húsvétot, egy angolszász istennőről – Eostre – nevezték el, akit egyébként a termékenység istennőjeként, illetve a hajnal és a fény istennőjeként ábrázoltak. A nyúl és a bárány is az új élet és a jó szerencse jelképezi. A bárány egy szimbólum is, hiszen a Biblia, Isten bárányaként említi meg Jézust.
A húsvét díszei, a tojások
Nem is lehetne a húsvétot, piros tojás nélkül elképzelni. A tojás is a húsvét fontos szimbólumává vált. A tojás az újjászületést fejezi ki. Valójában az egyiptomiak, a görögök, a perzsák és a rómaiak is úgy gondolták, hogy a tojás, nem más, mint maga az élet. A tojás pirosra festése az ortodox és a katolikus egyház javaslatára terjedt el, hiszen azt gondolták, hogy a piros színű festékkel Jézus vérét szimbolizálják, jelenítik meg.
Tojással kapcsolatos „legek”
A világ legdrágább tojását 2007- ben adták el. Persze ez nem egy húsvéti tojás volt. A tojást Peter Carl Fabergé készítette Szentpéterváron, 1902-ben. Ez egy gyémánttal borított tojás, amelyet 9 millió fontért adtak el. Minden egyes órában egy kakas bukkan fel a tetején. A kakas csapkod a szárnyaival, bólogat és kukorékol, majd újra visszatér a tojásba.
Sok ország próbálta már elkészíteni csokoládéból a világ legnagyobb csoki tojását. Az egyik legnagyobbnak számító tojás, Olaszországban készült. A súlya 7200 kg, míg a magassága 10,39 méter volt.
A legnagyobb díszített tojás pedig a brazil Pomerode településhez kötődik. A tojás méretei: 8,72 méter az átmérője és 15,02 méter a magassága.
Húsvéthoz köthető játékok
Egyes országokban – ma már hazánkban is – nagyon szeretik a gyerekek a húsvét reggeli tojáskeresős játékot a kertben. Sok helyen a tojástörő verseny is népszerű, azaz ketten megfognak egy-egy tojást a kezükben, majd el kezdik egymás tojását törni. Az nyer, akinek a tojása épen marad.
Németországban, Norvégiában és Franciaországban is nagyon népszerű a tojásgurító verseny. A lényeg, hogy mindenkinek egy-egy tojást lassan, egy eszköz segítségével a célba kell gurítani, úgy, hogy az közben ne törjön össze. Az nyer, akinek a tojása épségben megússza a gurítást.
Izgalmas még a tojástánc nevezetű játék is, amely Németországból indult útjára, hogy aztán sok országban elterjedjen. A játék lényege, hogy a táncparkettre sok-sok tojást helyeznek el. Úgy kell táncolni, hogy közben egyetlen egy tojásra se lépjünk rá.